Van e élet máshol még?,
vagy az Istentől függ a lét?.
Van e élet a földön túl?,
ahol soha nincsen háború.

Egyedül vagyok, rám se néznek.
A világ mocskát, már rég nem élem.
Nem vagyok remete, csak magányra vágyok.
A szennyből, a mocsokból, mostantól kiszállok.

Nem ugat senki, nem adja bérem.
Ezen túl az életem, saját magam élem.
Pusztít a gonosz, a sátán körbe jár,
S a kör végén, lassan rád talál.

Motorod hangja, 
az éj csendjét töri meg,
de nincs aki hallja,
hisz ez az út visz a semmibe.

Elhagytad házad városod,
mától a géped az otthonod.
Dohog az úton a V2, 
a levegő pezseg a véredtől.

A semmibe jöttél,
csak azt hiszed,
Mert a táblára írva van,
az út neve 66.

Van akinek kemény az éjszaka.
Van akinek nem mond semmit, hogy haza.
Ki fél ha eljön az éj,
feje fölött a csillagos ég.

Ki kezét régen mosta,
élete a kutyák sorsa.
Enni nem kap csak ha talál,
s nem bírja már a ruhája szagát.

Jövője nincs a múltja egy folt.
Vele senki nem vált egy szót.
Van ilyen ember, élnek még így.
Hát próbáljunk meg rajtuk segíteni.

Az idő ha eljön, azt akarom,
hogy szóljon a metál, és szóljon a rock.
Azt akarom, hogy a szent helyre, 
motorral vigyetek, bőr ruhába temessetek.
A sisakom legyen a fejfám, s a
motorom legyen a síromon álló virág.

A gyerekek ne sírjanak. 
Az asszony legyen szép és büszke rám.
A barátaim szórják rám a földet,
ha élnek még, azt akarom, 
ezt tegyék még meg értem.

De ha nem így lesz az sem baj, 
hiszen akkor már nem számít, 
a testem mi elszakadt a földtől, 
de a lelkem még él,
és vigyáz minden álmot.

Meggyötört az élet,
mit mellettem leéltél.
Az arcodon meglátszik,
sokat nélkülöztél.

De nem telt el sok idő,
a tutit én megléptem.
A bankból kivettem, az
összegyűjtött pénzem.

Befektettem igen,
adtam enne-annak.
Majd az alvilágból,
lassan kiszakadtam.